honlap ingyen
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!
ujhelyiattila
Ujhelyi Attila honos lapjai

Az itt következő írásokat elegánsan el kellene égetni, de sajnos erre nincs mód. Túl azon, hogy a klasszikus (romantikus) kézirat-égetési mód számítógép fájlok esetében körülményes, nincs kandallóm, amelynek használatával a szükséges elegancia elérhető. A másik, és sokkal erősebb indok, hogy ilyet általában nagy írók tesznek felhevült lelkiállapotban. Látszik tehát, hogy az ésszerű megoldás egyik lehetősége sem áll rendelkezésemre. Bár kiadót keresni tartalmas és időt igénylő munka, nekem nem felel meg. Igaz ugyan, hogy közben szépen múlik az idő, és biztosítaná az állandó lelki feszültséget is. Nekem ugyan erre semmi szükségem, bár az idő tartalmas eltöltése vonzó lehetőség, mert ez az életnek nevezett izé már elég unalmas. Az is igaz, hogy a kiadók közelében mindig adódik egy-egy kedves helyiség, ahol fröccsöt, rumot stb. lehet elfogyasztani a lélek emelkedettségének fenntartása céljából. Valószínűleg végtelen hiúságom miatt mégsem akarom az elmúlt években összegyűlt írásaimat elveszíteni, bár a neten csak egy kattintás a megfelelő oldalon, a megfelelő helyen, és kész. Ezt bárki megteheti majd olvasás közben; nehogy tovább kínozzák magukat, ld. Goethe nézeteit az aranyágról.  Most hát mindenki rendelkezésére bocsátom őket, és kérem, hogy lelkendező és gyalázkodó megjegyzéseiket ne restelljék közölni velem

ezen a címen.

Annak ellenére, hogy az utóbbiból várok többet, dicsérjenek csak szemérem nélkül. A közöny borzasztó. Mindenből tanulok, mert jó pap vagyok.


 

Akinek nincs pdf-olvasója, innen letöltheti: Acrobat Reader

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal lett jól (vagy kevésbé jól) megcsinálva Koperta által.


InterStat.hu

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés: 2009. május 7.

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Oldalmenü
Üzenőfal

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.